A vén zenész

Most, hogy már gyorsabban múlnak  a hónapok, az évek
egyre inkább emlékeimnek élek. A nappalok rendjében,

az éjszakák csendjében délibáb lett a világ. Fáradt szívem

olyan néha, mint az elhasznált hegedű húrja, minek lazult szá-

lait csak a reggel hangolja újra. Mert bizony a muszáj szöve-

tek régóta ott hevernek a porlepte gondold végig polcokon.

-------------------------------------

Színek, hangok, érzések, történések. Lett légyen az kitörő

öröm nóta, akár tegnap alázata. Lehet az bánat töredék,

ürüm, keserű pirula az óta. Ha fellelted porosodva az öreg

szövetet, ott, hol felfeslett, ahol elszakadt újra kell szőni a szá-

lakat. Lehet bár szégyen mezőn kókadó gyalázat, vagy hegy-

tetőn varázsló obeliszk, emlék, mi parázsló, vagy szélben

-------------------------------------

lobogó büszke zászló. Ha fellelted porosodva az öreg szöve-

tet, ott, hol felfeslett, ahol elszakadt újra kell szőni a szálakat.

Mindegy, hogy bűn fonta, elárvult folthátán folt, gyalázat üsz-

ke, vagy büszke varázslat fonalából lett szőve a múlt. Talán

megfakult, netán megnyúlt. Mindegy már, egyre megy. Ha

fellelted porosodva az öreg szövetet, ott, hol felfeslett, ahol

-------------------------------------

elszakadt újra kell szőni a szálakat. Védd, őrizd a múltadat!

Eldobni nem szabad. Mert bűnnel vert vad romkert a feledés,

vak szakadék. Az emlékezés az más, a múlton való elmélke-

dés tág időrés. Az emlékezés szárnyakat ad. Más ember az,

ki a múlt szárnyán száll, mint nagy koncert termekből a hang.

Mondom én, öreg zenész, kinek merész játéka közben hege-

-------------------------------------

dűjén néha meglazul a húr. Én mondom ezt az igéző, múlt

idéző vén, ki a lazult szálakat felhangolja újra. Teszi ezt ad-

dig, míg meg nem rogy, míg az Úr türelme el nem fogy. Míg

azt nem mondja, hogy: Záróra zsakettes zenészek! Záróra

kedves vendégek! És, minthogy azt illik is. Búcsút int közü-
lünk sok, így aztán csókot dob a vén zenész is, és eloldalog.